Légtechnikai hálózatok mérése, beszabályozása

A légtechnikai rendszerek beszabályozása egyre fontosabb szerephez jut napjainkban. Az Európai Uniós szabványok, melyeknek nagy része már hazánkban is bevezetésre került, pontosan megadják azokat a követelményeket, amelyeket a tartózkodási zónában teljesíteni kell. Ezeket a követelményeket a légtechnikai rendszer beszabályozása nélkül nem lehet biztosítani. Cikksorozatunk elso részében bemutatjuk a légtechnikai mérésekhez szükséges muszereket, magukat az elvégzendo méréseket, a második részben pedig a teljes légtechnikai hálózat beszabályozásáról lesz szó.

A hidraulikai hálózatok, futési rendszerek beszabályozását nagyobb projektek, beruházások esetén ma már többnyire mindenhol elvégzik. Ha a térfogatáram kisebb a tervezettnél, a radiátorok nem tudják leadni a szükséges teljesítményt, ezért az adott helyiség alulfutött lesz. A tervezettnél nagyobb térfogatáram energetikailag és szabályzástechnikai szempontból is kedvezotlen. Közismert, hogy ha egy strangon a beszabályozó szelep állításával változtatjuk a térfogatáramot, akkor annak hatása van a többi strangra is. Az elmúlt években, évtizedekben különbözo hidraulikai beszabályozási módszerek, stratégiák terjedtek el, amellyel több szakirodalom is foglalkozott.

A hidraulikai rendszerekhez hasonlóan a légtechnikai hálózatok beszabályozását is el kell végeznünk. Az alapelv ugyanaz, mint a hidraulikai beszabályozásnál: minden fogyasztóhoz a méretezési állapotban el kell juttatnunk a tervezett légmennyiséget. Amennyiben szellozési rendszerrol beszélünk, a befúvás biztosítja a szükséges friss levegot a helyiségben tartózkodóknak. A szükségesnél kevesebb friss levego fejfájást és egyéb panaszokat okoz, a tervezettnél több levego esetén gyakran huzathatás lép fel, és a rendszer sokszor zajossá válik. Az elszívás esetén, ha az adott helyiségbol a tervezettnél kevesebb levegot szívunk el, a levego minoségével lesz problémánk. A tervezettnél nagyobb, intenzívebb elszívás esetén itt is huzathatás és akusztikai problémák léphetnek fel. Mivel általában egy adott helyiségben befúvás és elszívás is megtalálható, lényeges, hogy a helyiségben túlnyomásos vagy depressziós szellozést kívánunk-e megvalósítani.

A légtechnikai hálózatunk sokszor nem csak a szellozéshez szükséges friss levegot biztosítja és a szennyezett levegot távolítja el a helyiségbol, hanem egyben klímarendszerként is muködik, vagyis futésre és hutésre is használjuk. Ebben az esetben a beszabályozatlan rendszer nem tudja biztosítani a szükséges eloírt belso homérsékletet és páratartalmat.
A fentiekbol látható, hogy a légtechnikai beszabályozás rendkívül fontos, nélküle nem biztosítható a megfelelo belso légállapot. Sokan összekeverik a légtechnikai méréseket és a beszabályozást. A mérésekkel csak ellenorzést tudunk végezni, hogy a megvalósult rendszer biztosítja-e a tole elvárt paramétereket. A beszabályozás sokkal bonyolultabb folyamat, amely csak rendszerszinten végezheto el.
Eloször ismerkedjünk meg a légtechnikai mérésekhez és a beszabályozáshoz szükséges muszerekkel, a különbözo mérési módokkal, majd a légtechnikai beszabályozással.

Légtechnikai mérések muszerei

Légtechnikai mérésekhez különbözo muszereket használunk. A helyiségben mérjük a levego homérsékletét (száraz, nedves, harmatponti, sugárzó), páratartalmát, valamint a huzathatás ellenorzésére a légsebesség értékét a tartózkodási zónában. A légcsatornában mérjük a nyomást (statikus, dinamikus, össznyomás), a légsebességet és a szállított térfogatáramot. Az anemosztátoknál a légsebességet és a légmennyiséget mérjük. Cikkünk célja a légtechnikai beszabályozás ismertetése, ezért a muszerek közül most csak a beszabályozáshoz szükségeseket tekintjük át.

Nyomás mérése

A nyomás mérésére többnyire a Pitot-csöves mikro-manométert használjuk (1. ábra). A szondán két furat található, amelybol az egyik a cso orrpontján van, a másik a hengeres részen, az orrponttól távol. A cso orrpontja a torlópont, ahol az össznyomást mérjük. A másik furat a statikus nyomás mérésére szolgál (2. ábra). A ketto különbsége adja a dinamikus nyomást, amelybol a méromuszer számítja a sebességet és az adott keresztmetszetben a térfogatáramot. A muszert általában 0 és 1000 Pa nyomástartományban használjuk, ekkor 2 és 40 m/s közötti sebesség lehet a légcsatornában. A muszer mérési pontossága ± 3%.

Légsebesség, térfogatáram mérése

A Pitot-csöves mikro-manométer alapvetoen a nyomás mérésére szolgál. A dinamikus nyomásból a muszeren kijelzett légsebesség- és térfogatáram-értékek már számítottak.
A légsebesség és térfogatáram másik mérési eszköze a hodrótos anemométer (4. ábra). A sebességmérés az áramlásba helyezett drótszál hoveszteségének a meghatározásán alapszik. A hodrótos sebességmérés elonyei: gyakorlatilag nincs beállási ido, a szonda kisméretu, a mérési tartomány 0 és 30 m/s között van. A muszer kiválóan alkalmas kis sebességek mérésére, így például a tartózkodási zónában ellenorizhetjük a huzathatást. Hátránya, hogy a hodrót könnyen sérül. A hodrótos anemométerrel nem csak a légcsatornán belül, hanem az anemosztátoknál is tudunk légsebességet mérni, amelybol a térfogatáramot a muszer a keresztmetszet ismeretében meghatározza. A muszer mérési pontossága ± 3%, ami gyakorlatilag légsebességnél 0,1 m/s, térfogatáramnál 1 m3/h pontosságot jelent.
Az anemosztátoknál, homlokfelületeken gyakran használjuk a szárnykerekes anemométert. A muszer 0,2 és 35 m/s sebességtartományban alkalmazható. A muszer mérési pontossága ± 3%, ami gyakorlatilag légsebességnél 0,1 m/s, térfogatáramnál 1 m3/h pontosságot jelent.
Az anemosztátok beszabályozása többnyire zsákos méromuszerrel történik. Ezekkel a készülékekkel közvetlenül le tudjuk olvasni a térfogatáramot, azonban a légtechnikai beszabályozásnál csak a helyes arányok meghatározására van szükség.

Légtechnikai mérések

A légtechnikai mérések közül a nyomás és a térfogatáram mérését vizsgáljuk meg részletesen. A statikus nyomás ismerete fontos a ventilátor elott és után, a rendszer többi pontján pedig a mérése a különbözo hibák felderítésénél és elhárításánál nyújt hasznos segítséget. A dinamikus nyomás mérése a térfogatáram számításának egyik alapja.
A térfogatáramot lehet mérni légcsatornában, a levegoelokészíto kamrában, valamint a befúvó, illetve az elszívó szerkezeteken. A legnagyobb pontosságú mérés a légcsatornában érheto el. Levegoelokészíto kamrában csak elegendoen nagyszámú sebességmérésbol számítható a térfogatáram. Rácson, anemosztáton lég-térfogatáramot csak akkor indokolt mérni, ha más módszerre nincs lehetoség. Itt nem a mérésrol, hanem a légcsatornában mért légmennyiségnek az igényeknek megfelelo elosztásáról, vagyis a légtechnikai beszabályozásról kell beszélnünk.

Nyomás mérése

A nyomás mérésére a fentebb bemutatott Pitot-csöves mikro-manométert használjuk. A manométerrel meghatározhatjuk a statikus-, a dinamikus- és az össznyomás értékét. A méroszondát a 7. ábrán látható módon kell bekötni.
A statikus nyomás méréséhez meg kell fúrni a légcsatornát, majd a 8. ábrának megfelelo módon az áramlással szemben el kell helyezni a Pitot csövet. Lényeges, hogy a mérés idején a térfogatáram állandó legyen, vagyis a rendszerben lévo szabályozó berendezések teljesen nyitott állapotban legyenek, a ventilátor a maximális fordulatszámon üzemeljen.
A dinamikus nyomás mérését ugyancsak állandó térfogatáram mellet lehet elvégezni. Lényeges, hogy a Pitot csövet helyesen kössük be, valamint a 9. ábra szerint a helyes irányba helyezzük a légcsatornába.
A dinamikus nyomás mérésénél fontos a mérés megbízhatósága, különösen nagy keresztmetszetu légcsatorna-hálózatok esetén. Amennyiben az adott keresztmetszetben a dinamikus nyomás, és így a sebesség is sokat változik, a mérési eredmény az adott keresztmetszetben a választott mérési hely függvénye, tehát nem fogadható el pontos mérésként. Ez általában akkor szokott elofordulni, ha a mérési pont közel helyezkedik el a pillangószelephez, a szabályozó zsaluhoz, az elágazáshoz, könyökhöz vagy a ventilátorhoz. Ez a feltétel a hidraulikai átméro bevezetésével fogalmazható meg egyértelmuen.
A hidraulikai átméro kör keresztmetszetu légcsatorna esetén megegyezik az átmérovel. Téglalap alakú légcsatorna-keresztmetszet esetén a 10. ábrán látható képlet segítségével számítható.
Zsaluk elott minimálisan 3D-nek megfelelo távolságban tudunk elfogadható mérést végezni.
Könyökök, elágazások elott minimálisan 3D, utána 10D távolságot kell tartanunk ahhoz, hogy értékelheto mérési eredményt kapjunk.
Ugyancsak fontos a megfelelo védotávolság biztosítása a ventilátor elott és után. A ventilátor által létrehozott statikus nyomáskülönbséget a szívó- és a nyomóoldalon kell mérnünk. A pontos méréshez a ventilátor elott 4D, utána 10D védotávolságot kell biztosítanunk.

Áramlási sebesség mérése légcsatornában

A légcsatornában az áramlási sebesség ismerete után a keresztmetszettel beszorozva megkapjuk a légcsatornában áramló közeg térfogatáramát. A számításhoz csupán az átlagsebesség ismeretére van szükség. Az elozo pontban tárgyaltuk azt, hogy milyen védotávolságot kell tartanunk a ventilátortól, a különbözo idomoktól, de arról még nem beszéltünk, hogy egy adott keresztmetszetben hány ponton kell mérnünk.
Az adott keresztmetszetben lévo mérési pontok száma a légcsatorna méretétol függ. Azt az alapelvet követjük, hogy a négyszögletu légcsatorna keresztmetszetét azonos területu téglalapokra osztjuk fel, majd minden téglalap középpontjában végezzük el a mérést. A fenti alapelvet a 16. ábrán mutatjuk be. A mérési pontok számát és a mérési helyek meghatározását a 17. ábrán lévo táblázatban foglaltuk össze.
A mérés során a táblázatban lévo mérési helyeken elvégezzük a sebesség mérését. Ez történhet Pitot-csöves, hodrótos vagy szárnykerekes anemométerrel. Kiszámítjuk a sebesség számtani átlagát, majd megszorozzuk a légcsatorna belso keresztmetszetével.
Kör keresztmetszetu légcsatorna esetén hasonló módon járunk el. A keresztmetszetet azonos területu részekre osztjuk. Meghatározzuk a mérési pontok helyét, ahol elvégezzük a sebesség mérését. Az átlagsebesség meghatározása után a keresztmetszet ismeretében a térfogatáram meghatározható.
A légtechnikai hálózatok mérése, beszabályozása egyre nagyobb szerephez jut a jövoben. Megismerkedtünk a légtechnikai mérésekhez szükséges legfontosabb muszerekkel, a mérési módszerekkel és technikákkal. A következo részben a helyiségben eloírt belso légállapot biztosításához szükséges légtechnikai beszabályozás technikáját és módszereit mutatjuk be.

 

A légtechnikai beszabályozás

A beszabályozatlan légtechnikai rendszerrel rendelkezo épület egyik részén melegebb van a tervezettnél és a zárt térben tartózkodó emberek által elvárt légállapotnál, ugyanakkor az épület más részén hideg van, fáznak az emberek. Az energiaköltségek is magasabbak a szükségesnél, hiszen a ventilátor légszállítása nagyobb, így az üzemeltetési költsége is magasabb. A tervezettnél nagyobb légmennyiség következtében a ventilátor gyakran túlságosan zajos, a zárt térben pedig huzathatás léphet fel. A megnövekedett szellozo levego miatt a hutési, illetve a futési teljesítmény is nagyobb a tervezettnél. Az épület más részein, ahol a térfogatáram kevesebb, mint a tervezett, a térben feldúsul a szén-dioxid, a levego túlságosan szárazzá válik, így eloidézi a "beteg épület" szindrómát.
A fenti problémákból látható, hogy a légtechnikai beszabályozásra szükség van,
· az eloírt és elvárt komfort paraméterek biztosítása;
· energiaköltségek csökkentése;
· a "beteg épület" szindróma megelozése érdekében.

A légtechnikai beszabályozás alapelve

A beszabályozási módszerek közül a légtechnikai beszabályozásnál az arányos módszert alkalmazzuk. A módszer alapja az arányossági törvény. Az arányossági törvény szerint, ha a gerincvezetékben változtatjuk a légmennyiséget, akkor a gerincvezeték által ellátott modulon belül ugyanolyan arányban változik a térfogatáram. Ez a törvény az elektromosságban is közismert. A módszer alkalmazása során a légcsatornában mérjük a térfogatáramot, beállítjuk a zsalukat, beszabályozzuk a rendszer különbözo részeit, majd az egészet. Elso közelítésben a beszabályozás két részbol áll:
Az arányossági törvényt alkalmazva beszabályozzuk az alrendszereket, beállítjuk a zsalukat, anemosztátokat. Ebben a fázisban nem törekszünk a légmennyiség pontos értékének beállítására, csak a modulon, az adott egységen belül a helyes arányok beállítása, vagyis a beszabályozás a cél. Tapasztalat alapján a modulon belül a helyes arányok pontosan beállíthatók, ha az összes légmennyiség a tervezett érték 70%-a és 130%-a közötti tartományban található.
A második lépésben állítjuk be a tényleges térfogatáramot, elvégezzük a modulok beszabályozását egymáshoz képest, majd meghatározzuk a ventilátor szükséges fordulatszámát.

A légtechnikai beszabályozás elokészítése

A légtechnikai beszabályozást akkor tudjuk elkezdeni, ha a rendszer szerelése teljesen befejezodött, minden anemosztát, zsalu, szabályozó szerkezet felkerült a helyére, a ventilátor muködik. Elso lépésben el kell végezni az egyes elemek muködési ellenorzését, melyet jegyzokönyvben dokumentálunk. Ide tartozik a különbözo szabályozó elemek, tuzcsappantyúk helyes muködése, a ventilátor forgásiránya, a légcsatorna tömörsége.
A légtechnikai beszabályozás elokészítéseként a rendszert modulokra kell bontanunk. A modul nem tartalmazhat aktív elemet, például ventilátort.
A beszabályozást akkor tudjuk elvégezni, ha
· a légcsatornában az áramlás turbulens (Re > 2310);
· az áramlás zavartalan (a mérési hely megfeleloen lett kiválasztva);
· a modulban nincs aktív muködo elem (ventilátor, nyomáskülönbség-szabályozó).

A beszabályozás elokészítése a következo lépésekbol áll:
· az anemosztátok elotti zsaluk nyitott állapotának ellenorzése;
· a légcsatornában lévo zsaluk nyitott állapotának ellenorzése;
· a tuzcsappantyúk és motoros zsaluk nyitott állapotának ellenorzése;
· a ventilátor fordulatszámának maximális értékre történo beállítása és rögzítése;
· az anemosztátok terelolemezeinek terv szerinti beállításának az ellenorzése.

Az anemosztátok beszabályozása

A légtechnikai beszabályozást mindig az alrendszernél kell elkezdeni. Az alrendszeren belül megmérjük az anemosztátokon keresztül átáramló légmennyiséget, majd meghatározzuk a mért és a tervezett térfogatáramok arányát. A legkisebb értékkel rendelkezo anemosztát lesz az úgynevezett "referencia". Ennek a fogyasztónak a zsaluja teljesen nyitott állapotban marad, a többi anemosztát zsaluját fojtással ehhez képest szabályozzuk be.
A 3. ábrán a 4. számú anemosztát a referencia, mert mért és a tervezett térfogatáram aránya itt a legkisebb.
A következo lépésben a modulon belül a referencia után következo zsalut oly mértékben fojtjuk, hogy a mért és a tervezett térfogatáram aránya mindkét helyen megegyezzen.
A 3. ábrán látható, hogy a referencia meghatározásakor a 4. fogyasztónál az arány 0,87 volt, majd miután a 3. anemosztáton beállítottuk a helyes arányt, a 4. fogyasztó térfogatárama megnott 260 m3/h-ról 270 m3/h-ra. A beszabályozás során csak a 3. anemosztát zsaluját állítjuk, a referenciát nyitva hagyjuk, és ott ellenorzo mérést végzünk. Ezt a lépést addig folytatjuk, amíg a 3. és a referencia (4.) anemosztáton áthaladó légáramok aránya közelítoleg megegyezik.
Az arányossági törvény értelmében a 3. és 4. fogyasztó térfogatárama mindig azonos arányban változik, ezért elegendo csak a referencia anemosztátot figyelnünk. Az arányos beszabályozási módszert alkalmazva beállítjuk a 2. anemosztát térfogatáram-arányát, majd a kapott értéket összehasonlítjuk a referenciafogyasztónál kialakult aránnyal. Amennyiben közel azonos, a 2. , a 3. és a 4. (referencia) fogyasztót egymáshoz képest beszabályoztuk.
A fenti eljárást folytatva az 1. anemosztátnál beállítjuk a mért és a tervezett légáram megfelelo arányát, majd a kapott értéket összehasonlítjuk a referenciafogyasztónál mért térfogatáramból számított aránnyal. Amennyiben e két arány megegyezik, a modul beszabályozását befejeztük. Ha nem, az 1. anemosztát zsalujának állását változtatjuk, újra mérjük a légáramot, kiszámítjuk az arányt. Ellenorzo mérést végzünk a referenciafogyasztónál, majd a kapott légáramból számított arányt összehasonlítjuk az 1. anemosztát mérésénél kapott aránnyal. A folyamat során a 2.és a 3. fogyasztóhoz már nem kell visszamennünk, hiszen az arányossági törvény értelmében a légáramok ott is a referenciafogyasztóval arányosan változnak.
A módszert alkalmazva a modul beszabályozható. A helyes arányok beállítása után a továbbiakban csak a foágban lévo zsalunál kell elérnünk a tervezési térfogatáramot, hiszen az arányossági törvény miatt a modulon belül az összes párhuzamos ágban automatikusan megkapjuk a tervezési légáramot.
A modul beszabályozása után rögzítjük a zsalu helyzetét, megjelöljük a beszabályozott pozícióhoz tartozó állást. A többi modul beszabályozását ugyanígy végezzük el.

A modulok beszabályozása egymáshoz képest

A modulok egymáshoz képest való beszabályozása is a fenti elvek szerint történik. Eloször a mértékadó áramkör zsalujánál kell beállítanunk a tervezései térfogatáramot, majd a mért és a tervezett térfogatáram arányának állandó értéken tartása mellett a különbözo almodulok beszabályozását kell elvégezni.
A modulok egymáshoz képest való beszabályozása a következok szerint történik:
Minden alrendszernél megmérjük az adott modulhoz tartozó össz térfogatáramot és a statikus nyomást.
Meghatározzuk a referencia modult.
A zsalukat az arányossági módszert alkalmazva úgy állítjuk be, hogy minden modulnál megközelítoleg ugyanaz az arány alakuljon ki a mért és a tervezett légáram között.
Rögzítjük a zsalukat és megjelöljük a pozíciójukat.

A ventilátor munkapontjának beállítása

Amikor beszabályoztuk az összes modult egymáshoz képest, a ventilátornál kell beállítanunk a tervezési légáramot. Amennyiben a foágban mért érték 5%-kal tér el a tervezettol, a beszabályozás megfelelo. A ventilátornál a következo adatokat kell mérni, illetve feljegyezni:
· a ventilátor adatai,
· a motor adatai,
· a ventilátor munkapontja,
· a ventilátor fordulatszáma,
· nyomások és nyomáskülönbségek a szívó- és a nyomóoldalon,
· a ventilátor áramfelvétele,
· a tárcsák mérete.
Amennyiben a mért térfogatáram eltérése a tervezettol nagyobb, mint 5% meghatározzuk a tervezési légmennyiséghez tartozó motor-, illetve ventilátor-átmérot az alábbi összefüggések alapján:

A modulok egymáshoz képest történt beszabályozása után például a foágban a mért légmennyiség 110%-a a tervezett értéknek. A ventilátor tárcsájának átméroje legyen
Djelenlegi = 120 mm
A jelenlegi esetben, mivel a rendszer beszabályozását már minden modulban elvégeztük, így a hálózat minden fogyasztójánál 10%-kal nagyobb a térfogatáram, mint a tervezett érték. Ez bizonyos esetekben rontja a komfort-paramétereket, például a tartózkodási zónában a légsebesség nagyobb a megengedettnél, így huzathatást idézhet elo. A fenti képletek alkalmazásával a ventilátor tárcsájának szükséges átméroje:
Dúj = (100/110) x 120 = 109 mm
Egy új tárcsával a ventilátor légszállítása pontosan a tervezett érték lesz. Változtatható fordulatszámú ventilátor alkalmazásával a tervezett légmennyiséghez szükséges fordulatszám közvetlenül beállítható.

A VAV elemeket tartalmazó rendszer beszabályozása

A VAV (Variable Air Volume, Változtatható Légmennyiség) olyan egység, amely a légcsatornába szerelve valamilyen alapjel függvényében változtatja a térfogatáramot. Ha VAV-egységeket helyezünk a rendszerbe, akkor azok muködésük során hatással lesznek a rendszer többi részére. A VAV egység beszabályozása elott a következo elokészítéseket kell elvégeznünk: · az anemosztátok elotti zsaluk nyitott állapotának ellenorzése; · a légcsatornában lévo zsaluk nyitott állapotának ellenorzése; · tuzcsappantyúk és motoros zsaluk nyitott állapotának ellenorzése; · a ventilátor fordulatszámának maximális értékre történo beállítása és rögzítése; · az anemosztátok terelolemezeinek terv szerinti beállításának az ellenorzése;

;
· a VAV-egység beépítésének ellenorzése (helyes beépítési irány, méret, térfogatáram);
· a VAV-egység teljesen nyitott állapotra történo beállítása.
A beszabályozás során az anemosztátokat tartalmazó modulok beszabályozása a korábbiakban leírtaknak megfeleloen történik.
Elso lépésben az összes VAV-egységhez tartozó modul beszabályozását kell egymástól függetlenül elvégezni. A következo lépés a referencia VAV-egység meghatározása, amikor minden egységnél a 100% a légáram. Ezzel meghatározzuk azt a minimális statikus nyomást, amely ahhoz szükséges, hogy a legkedvezotlenebb helyzetben lévo VAV-egységhez is eljusson a méretezési állapotban a szükséges térfogatáram.
A VAV-egységeket tartalmazó modulokat egymáshoz képest az elozoekben leírtak szerint az arányos módszert alkalmazva kell elvégezni.
A ventilátor munkapontját úgy kell meghatározni, hogy a legkedvezotlenebb helyen lévo VAV-egységnél - méretezési állapotban - is rendelkezésre álljon a szükséges statikus nyomás.

A CAV-elemeket tartalmazó rendszer beszabályozása

A CAV (Constant Air Volume, Állandó Légmennyiség) olyan egység, amely a légcsatornába szerelve a beállított térfogatáramnál nagyobb légmennyiséget nem enged át, így korlátozza a térfogatáram értékét. A CAV-n található skála segítségével lehet beállítani a légmennyiség maximális értékét, melyet célszeru helyszíni méréssel is ellenorizni.

A CAV-egységet tartalmazó rendszer moduljait, az anemosztátokat a 10.3.3. pontban leírtak szerint kell beszabályozni. A CAV-egységeket tartalmazó modulok beszabályozását egymáshoz képest az elozoekben leírtak szerint az arányos módszert alkalmazva kell elvégezni. vA következo lépésben - az alrendszerek beszabályozása után - meghatározzuk azt a minimális statikus nyomást, amely elegendo ahhoz, hogy a legkedvezotlenebb helyen lévo CAV-egység méretezési állapotban megkapja a tervezési térfogatáramot.
A légtechnikai hálózatok mérése, beszabályozása egyre nagyobb szerephez jut a jövoben. A cikksorozat elso részében megismerkedtünk a légtechnikai mérésekhez szükséges legfontosabb muszerekkel, a mérési módszerekkel és technikákkal. A második részben a helyiségben eloírt belso légállapot biztosításához szükséges légtechnikai beszabályozást technikáját és módszereit mutattuk be.

Forrás: http://www.hklszaklap.hu/cikkek.php?id=136, http://www.hklszaklap.hu/cikkek.php?id=149